Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia és Franciaország kormánya pénteken közölte, hogy jövőre "minden lehetséges jogi eszközzel" bevezetik a globális minimális társasági adót, ha Magyarország nem szünteti meg uniós szintű ellenállását.
Egy terv szerint az egyhangú döntést igénylő adótervezet helyett Brüsszel egy olyan "megerősített együttműködési megállapodást" szorgalmazna a tagállamok körében, amiből Magyarországot ki lehet hagyni - írja értesülései alapján a Politico.
Van bennünk valami közös: Texas és Magyarország között. Magyarország Európa magányos csillag állama - vélekedett beszéde legelején Orbán Viktor az Egyesült Államokban, Dallasban az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC), ahol a magyar családügyi lépéseket is méltatta. Hosszú ideje nem tapasztaltunk olyan válságot a világban, mint most - fogalmazott a kormányfő.
Délután 5-kor jön a Checklist keddi adása. A mai műsor első részében arról lesz szó, milyen hatással lehet a magyar magánszemélyekre és cégekre, hogy az Egyesült Államok kormánya július 8-án bejelentette, felmondja a Magyarországgal 1979-ben megkötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződést. Ez a lépés volt a válasz arra, hogy Magyarország megvétózta a globális minimumadó európai implementációja. Ezután azzal a 2022 első félévéről szóló ingatlanpiaci statisztikával foglalkozunk, amiben a panellakások ára és kereslete extrém mértékű növekedést mutat, idén volt már példa az 1 millió forint feletti négyzetméter áron történő értékesítésre is.
Annak okán, hogy Magyarország élt vétójogával a globális minimumadó európai implementációja ellen, az Egyesült Államok kormánya 2022. július 8-án bejelentette, hogy felmondja a Magyarországgal 1979-ben megkötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződést. Amennyiben a két ország között nem jön létre megállapodás, úgy a jelenleg alkalmazott egyezmény rendelkezései 2024. január 1-jétől már nem lesznek alkalmazhatók. Fajcsák Gábor, az RSM adóüzletág vezetőjének segítségével bemutatjuk az adóegyezmény megszűnésének potenciális következményeit és összegezzük, melyek a legfontosabb, magánszemélyeket és a társaságokat érintő változások.
"Ennek akár nagyon rossz vége is lehet." Ilyesmi volt az első gondolatom, amikor értesültem róla, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan felmondja a Magyarországgal 1979-ben megkötött kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt.
Az Egyesült Államok kormánya minden lehetőséget kiaknáz annak érdekében, hogy törvénybe foglalja a globális minimumadót, még akkor is, ha a szenátusban demokrata párti ellenzésre is talált a megállapodás - nyilatkozta Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a világ legfejlettebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országok (G20) pénzügyminisztereinek az indonéziai Bali szigetén rendezett találkozóján szombaton.
A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el ma az Országgyűlés, amely dönthet a 2023-as költségvetés főszámairól is.
A Gazdasági Bizottság megtárgyalta és a parlament elé vitte azt a javaslatát egy politikai nyilatkozat elfogadásáról, ami visszautasítja az Európai Parlament állásfoglalását a globális minimumadó ügyében.
Az Egyesült Államok pénteki bejelentése, miszerint felmondja a Magyarországgal kötött 1979-es kettős adóztatást kizáró egyezményét, reagálásra késztette a magyar kormányt: rövid időn belül három miniszer is megszólalt, és a jelek szerint "papíron" is készül valamire a magyar fél.
Az Egyesült Államok nyomást akar gyakorolni Magyarországra a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás felmondásával, hogy változtassa meg álláspontját a globális minimumadóval kapcsolatban - mondta a pénzügyminiszter szombaton az MTI-nek adott interjújában.
Az Egyesült Államok felmondta a hazánkkal 43 éve megkötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást – erősítette meg a tegnap esti hírt a külgazdasági és külügyminiszer.
Ha Magyarország kilépne a globális minimumadó egyezményéből, azzal nem akadályozná meg azt, hogy a nálunk letelepedett multik tevékenységét többletadó terhelje, legfeljebb a különbözetet nem nálunk, hanem külföldön (pl. Németországban) kellene azt megfizetni. A kilépés azt is jelentené, hogy Magyarország a továbbiakban nem részese a nemzetközi egyezmény másik pillérének, a digitális óriáscégek adóztatásának sem. Vagyis egy ilyen lépés minden szempontból vesztes helyzetbe hozná Magyarországot. Ezt érdemes lenne megfontolni, mielőtt a magyar delegáció értesítené a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kétpilléres minimumadó egyezményének többi 140 résztvevőjét és a szervezet titkárságát a kormány esetleges kilépési szándékáról.
Miután a többi EU-tag támogatja a globális minimumadóról szóló tervet és csak Magyarország vétózott múlt héten, ma arról beszélt az Európai Parlamentben a francia soros EU-elnökség nevében Clément Beaune, hogy „szeretnénk a megerősített együttműködés felé terelni a tagállamokat”.
"Arra bátorítjuk Magyarországot, hogy gondolja újra álláspontját a globális minimumadóval kapcsolatban", az Európai Unió ezt a fontos munkát nem fogja feladni - jelentette ki Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdaságpolitikáért felelős tagja csütörtökön Brüsszelben az Európai Parlament plenáris ülésén.
A kormány tudott arról, hogy a déli vezetéken egy hétre leáll a gázszállítás Magyarországra, de már abban is megállapodott, hogy a nyugati gázhelyzet miatt ezen a vezetéken fogják megkapni a Gazpromtól az Ausztria felől kieső részt - nyilatkozta az ATV-nek Szijjártó Péter külügyminiszter.
Kiállt a magyar kormány globális minimumadót elutasító döntése mellett Russ Vought, a Center for Renewing America nevű amerikai kutatóközpont elnöke helyi idő szerint péntek reggeli Twitter-bejegyzésében.
A globális minimumadó bevezetése adóemelést, a versenyképesség csökkenését és munkahelyek megszűnését jelentené Magyarországon, ezért a kormány a nemzetközi nyomás ellenére sem támogatja az erről szóló uniós irányelv elfogadását – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozását (Ecofin) követően Luxembourgban.